SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Kulturális és egészségmegőrző nap

Családi közösségi program

A Demokratikus Roma Vezetők Egyesülete, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata felé a 2022. évi költségvetéséről szóló 7/2022. (III.11.) számú önkormányzati rendelet 1/13. számú mellékletének „általános tartalék működési célra” című előirányzat terhére pályázati dokumentációt nyújtott be.

Nagykanizsa Megyei Jogú Város közgyűlésének 225/2022. (VIII.04.) számú határozata alapján 500.000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült egyesületünk.

2022.12.29. napon, a Demokratikus Roma Vezetők Egyesülete telephelyén, a Ligetkuckó közösségi ház falai között valósítottuk meg programunkat. Rendezvényünk fő célja a hátrányos helyzetű családok életminőségének javítása, azon belül is testi és lelki egészségük elérésében, illetve annak megtartásában való aktív segítségnyújtás volt.

Rendezvényünk 10:00 órakor vette kezdetét, majd Tejfel József, egyesületünk elnöke köszöntő beszédét követően szűrűvizsgálatok, illetve vérnyomás, vércukor, testzsír méréseken vehettek részt a programra látogatók. Programunk megfelelő mértékű szakmai színvonalát 1 fő szakképzett ápoló végzettségű szakember bevonásával kívántuk biztosítani.

Felnőtt szűrőprogram (vérnyomás és vércukormérés)

 

                         Felnőtt szűrőprogram (vérnyomás és psa teszt készítése)

A rendezvény résztvevői számára egészséges összetevőkből készült szendvicseket kínáltunk fogyasztásra, illetve gyümölcsöket és turmixolt gyümölcs és zöldség ivólét is biztosítottunk, melyek fogyasztásának ösztönzését az egészséges életmóddal kapcsolatos ismeretek átadásával igyekeztünk tudatosítani a résztvevőkben.

                 

Ételkóstoló: szendvicsek egészséges összetevőkből, gyümölcs és zöldség ivólevek biztosítása

A szűrővizsgálatok végeztével sor került egy rövid egészséges életmóddal kapcsolatos tanácsadásra, melyet szakképzett kollégánk biztosított a résztvevők számára, egy tájékoztató tábla, mint szemléltető eszköz segítségével.

Egészséges életmód témában tanácsadás megtartása, tájékoztató tábla segítségével

Mivel programunk résztvevői leginkább felnőttek és fiatalok voltak, gyermek programok helyett, egy elsősegélynyújtó előadáson vehettek részt a programramra látogatók. Az előadáson a stabil oldalfekvés, és a mellkas kompresszió helyes elvégzése is bemutatásra került.

Elsősegélynyújtó előadás: stabil oldalfekvés bemutatása

Elsősegélynyújtó előadás: mellkas kompresszió bemutatása

Egészséges életmód témában tanácsadás

Kötetlen beszélgetés a tanácsadást követően

A program zárása előtt, a hátrányos helyzetű családokat egy-egy egészséges élelmiszer alapanyagokból álló szárazélelmiszer csomaggal támogattuk, mely hozzájárulhatott az egészséges táplálkozás és életmód mindennapokba történő beépítéséhez.

A rendezvényen 42 fő vett részt. Véleményünk szerint a résztvevők számára hasznos és értékes programot tudtunk biztosítani. A szárazélelmiszer csomagok kiosztásával pedig sikerült enyhítenünk a rászoruló családok terheit, az egészséges táplálkozás és életmód felé sarkallni őket.

Egyesületünk elnöke, a szárazélelmiszer csomagok átadását követően köszönetet nyilvánított a projekt támogatójának, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának, majd a programot bezárta.